Blogcikk. Az üzleti világ vezetőinek tanácsadója, avagy a “milliomoscsináló”

Az üzleti világ vezetőinek tanácsadója, avagy a “milliomoscsináló”

Napoleon Hill, az önfejlesztés igazi nagymestere

Szegény, csonka családból származó író volt Napoleon Hill, akit gyermekkorában mostohaanyja inspirált. Pályafutását újságíróként kezdte, ahol hamar felfigyeltek sikertörténeteire. Ahogyan Bodo Schäfer, Ő is jogi tanulmányokba kezdett, ahol élete nagy feladatába botlott bele. Ez a feladat adta ugyanis élete célját, sőt élete fő művének tematikáját is.

A nagy feladat

1908-ban Hill azt egyetemen azt a feladatot kapta, hogy készítsen egy interjút Andrew Carnegie-vel. Carnegie-re mély benyomást tett Hill és a szakértelme, így míg Napoleon Hill az interjún dolgozott, Carnegie meggyőzte Őt arról, hogy készítsen tanulmányt világelsőként a siker alapelveire támaszkodva a személyes siker elérésének mély filozófiájáról. Ezzel kettőjük kapcsolata óriási fordulatot vett. 

Carnegie bemutatta Napoleon Hillt a korszak kiemelkedő személyiségeinek annak érdekében, hogy minél részletesebb tanulmány készülhessen. Ennek köszönhetően Hillnek lehetősége volt találkozni Henry Forddal, Thomas Edisonnal, valamint John D. Rockefellerrel is. A sikeres életút tanulmányozásával Hill több mint húsz évet foglalkozott, s közben időről-időre interjúkat jelentetett meg. 

Húsz évvel az Andrew Carnegie-vel készített interjú után Napoleon Hill megírta a Siker törvénye című könyvét, mely nyolc kötetből tevődött össze. Élete hátralévő részében önfejlesztő könyvek megírásával foglalatoskodott, s így került megírásra a Gondolkozz és gazdagodj! című remekmű is.        

Napoleon Hill hatalmas olvasói táborral rendelkezik mind a mai napig, hisz könyveit évente több millió példányban adják ki. Ezért gyakran nevezik az önfejlesztés nagymesterének is. 

Annak érdekében, hogy Napoleon Hill remekműveivel olvasóink is megismerkedhessenek, webshopunkban 3 db Napoleon Hill könyv és egy könyvcsomag érhető el. 

Napoleon Hill - A Siker Törvénye Tizenhat Leckében

A Siker Törvénye Tizenhat Leckében

Ez a négy kötetes könyvcsomag Napoleon Hill 20 éves munkájának gyümölcse, amit Andrew Carnegie az egykori skót milliárdos felkérésére készített. A szerző több száz sikeres és több tízezer sikertelen embert interjúvolt meg, hogy megfejtse a siker és a kudarc titkait. Napoleon Hill a könyvben leírt elvek alkalmazásával adta ki ezt a könyvet, miután több ezer embert tanított eredményesen, a könyvben lefektetett alapelvekből egy tanfolyam keretében. A tanfolyamon résztvevő kereskedők igazolták, hogy a könyvben leírt elvek következetes használatával bármit megszerezhetnek amire csak az életükben vágynak.

Érdekel a könyv! Napoen Hill - Gondolkozz és gazdagodj!

Gondolkozz és gazdagodj!

Napoleon Hill egyik sikerműve a Gondolkozz és gazdagodj! című remekmű, melynek 20. jubileumi kiadása ösztönzőleg hat mindenkire, aki vagyonra és sikeres életre vágyik.
Vajon …
mi lehet az, ami lehetővé teszi, hogy az egyik ember előrejusson, alkosson, gyarapodjon és megtalálja a boldogságát – míg a másik egy-két próbálkozás után megfeneklik, és semmire sem viszi?

Mi az, ami az egyik ember számára lehetővé teszi, hogy álmaihoz utat találjon a problémák és akadályok útvesztőjén keresztül is – míg a másik erején felül küzd, és mégsem jut semmire?

Érdekel a könyv! Napo9leon Hill . Mesterkulcs a gazdagsághoz

Mesterkulcs a gazdagsághoz

Elképzelted már, milyen lenne egy céltudatos, sikeres, gazdag életet élni? Ez többé már nem csak álom, hiszen ez a könyv egy igazi használati útmutatóként szolgál számodra! Vess véget a céltalan sodródásnak, s vedd kezedbe életed irányítását, hiszen ez a könyv számos kaput nyit meg előtted! Napoleon Hill a személyes hatékonyság titkait tárja fel a Carnegie, Ford, Edison által alkalmazott siker alapelvek segítségével, amit könnyedén alkalmazni tud bárki a könyvben található útmutatások segítségével.

Érdekel a könyv! Napoleon Hill - Túljárni az ördög eszén

Túljárni az ördög eszén

Napoleon Hill egyike azoknak a szerzőknek, akiknek önfejlesztő könyvei a legnagyobb példányszámban keltek el a világon. A Túljárni az Ördög eszén című provokatív könyvét 1938-ban írta, nem sokkal a Gondolkodj és gazdagodj! megjelenését követően. Ez a könyv igazi kuriózum, ami egy új világot mutat be olvasójának, melynek keretében az interjúk az ördöggel bemutatják a “rideg valóságot” az emberiségről, annak működéséről, az oktatási rendszerről, a vallási rendszerekről, a félelmeinkről, sőt az önuralomról is. A nehézségekből való tanulás képessége egy nagyon hasznos része a könyvnek, mely a környezet, az idő, a harmónia és elővigyázatosság témaköreit is érinti.

Érdekel a könyv!

Felkeltette érdeklődésedet a siker témaköre? Látogass el blog oldalunkra, ahol további cikkeket olvashatsz a témával kapcsolatosan.
Vagy nézd meg az élő videót, amelyben a magyar kiadóval beszélgettünk!

Irány a blog!

Leave a Comment

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük